Autocross OB 2.futam / Autókrosszosaink Közép-Európa legjobbjait verték

Autocross OB 2.futam / Autókrosszosaink Közép-Európa legjobbjait verték

Szerző: Borbás Bálint

Fotó: Kiss Imre

2015. június 18. 17:05

 

A horvátországi Rupában rendezték az autókrossz ob idei második futamát, amely egyben a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a szlovén bajnokság küzdelmeibe is beleszámított. A nemzetközi mezőnyben több magyar siker is született.

Igazi nyárias hangulatban telt az autókrossz országos bajnokság idei második versenyhétvégéje, hiszen Rupa versenypályája mindössze 20 kilométerre fekszik a tengerparttól, így a magyar versenyzőknek volt hol lemosniuk magukról a verseny porát!

A zóna-, a magyar és a szlovén bajnokság összevont mezőnyében szép kis létszám gyűlt össze, így minden kategóriában színvonalas versenyeket láthattak a nézők. A versenyzők dolgát a pálya talaja is némileg megnehezítette, a megszokott földes-murvás borítás helyett ezúttal ugyanis inkább sziklás-kavicsos, nyomokban földet is tartalmazó talajon kellett boldogulniuk.
A körülmények persze mindenki számára azonosak voltak, és mint tudjuk, az autókrosszosokat kemény fából faragták, így senki sem panaszkodott, mindenki teljes gázzal nyomta neki a kanyarokban keresztbe, mit sem törődve az előtte haladók kerekei által felvert kavicsokkal.

Az összkerék-meghajtású, több száz lóerős SuperBuggyk versenyét a sokszoros magyar bajnok Ábrahám Károly magabiztos fölénnyel nyerte, miután a szabadedzésektől kezdve az előfutamokon át a döntőig egész hétvégén ő volt a leggyorsabb. Mellőle, az első sorból ifjú kihívója, a szeghalmi győztes Klenáncz Szabolcs várta a döntő elindítását, ám neki a rajtnál lefulladt vasszöcskéje, ami csak azután indult be, hogy ketten belerohantak hátulról.
Amint ezt a kezdőlökést megkapta, eszeveszett tempóba kezdett, és több szép előzést bemutatva már a 4. helyen haladt, amikor az utolsó előtti körben kitört bal első futóműve, és irányíthatatlanná vált szöcskéjével lesodródott a pályáról. Közben a hűtővize is felforrt, és mivel a felcsapódó gőz láttán a pályabírók tűzre gyanakodtak, leintették a versenyt, mivel pedig a táv 75%-át már teljesítette a mezőny, így nem lett új rajt, az előző kör alapján hirdettek végeredményt.
Ábrahám mögött a remek hétvégét kifogó Kecskés Roland lett a második, megelőzve az osztrák Thomas Markust és Klenánczot, akitől mostani győzelmének köszönhetően Ábrahám az összetettben is átvette a vezetést.

A Buggy1600-ban azonban továbbra is a Klenáncz nevet olvashatjuk az ob-tabella legfelső sorában. E kategóriában Szabolcs édesapjával, Józseffel párban képviselte a magyar delegációt, és ugyan az olasz Mattia Sordo győzelmét egyikük sem tudta megakadályozni, ám Szabolcs bejött a második helyre, míg az idősebbik Klenáncznak a 6. hely is elég volt arra, hogy egy ponttal megőrizze vezető helyét Peter Levkus előtt a bajnoki pontverseny élén.

A karosszériás autók számára kiírt Touring Autocross mezőnyében kétség sem férhetett Kis Ádám győzelméhez, aki horvátországi sikerével az ob összetettjében is tetemes előnyre tett szert a mostani versenytől távolmaradó Antal Istvánnal szemben.

A bajnokság állása

SuperBuggy

1. Ábrahám Károly 67

2. Klenáncz Szabolcs 61

3. Tóth Richárd 49

Buggy1600

1. Klenáncz József 50

2. Peter Levkus 49

3. Zámbó Mihály 35

Touring Autocross

1. Kis Ádám 67

2. Antal István 34

3. Sven Katic 30

 

Közelgő események

.