Az autocross története

Szerző: Gerlei Sándor

2011. január 1. 00:00

 

Az amerikai születése után Európában is meghonosodott autocross, a szegedi Darázs Antal jóvoltából nálunk is “bontogatta szárnyait”.

1978-tól a terepügyességi bajnokság, un. buggy géposztályába sorolták - hazánkban - a közönség által “vasszöcske” névre keresztelt crossautókat. A szövetség próba képen 1980-ban kiírta a MAMSZ kupát, melynek első futamára márciusában a szentendrei izbégi katonai gyakorlótéren kialakított, természetes talajú versenypályán került sor.

1981-ben már országos bajnokság kerül kiírásra. A pályák kialakításához - Szentendre, Pécel, Székesfehérvár, Monok, Eger, Esztergom, Nagykanizsa és Salgótarján, később Makó, Túrkeve - egy kis fantázia és egy földgyalut jól kezelő szakember kell.

A MAMSZ kupa győztese és az első bajnok Darázs Antal lett, Melkus Wartburg motorral hajtott autójával. Még ebben az évben Pécelen lebonyolítják az első nemzetközi versenyt is. A 15 ezer nézővel övezett pályán győzött a csehszlovák Jarosláv Hosek, Renault Buggyján. A versenyről a Magyar Televízió – felvételről - egy órát közvetített.

1983-tól autocrossban is elkezdődtek a BBK versenyek. A péceli versenyen aratott győzelme után Nagy Sándor és a magyar csapat az év végi összesítésben a dobogó 3. fokára állhatott. 1984-től – 6 éven át – a péceli autocross pályán EB futamok kerültek lebonyolításra a több tízezres szurkolótábor előtt. E versenyek egyik legnevesebb indulója volt a német Willi Rösel, többszörös Európa-bajnok. Az első autocross EB pontjainkat Szabó Péter szerezte.

1983-ban Darázs Antal EB 8. 1984-ben Nagy Sándor EB 7. A legjobb EB helyezettünk és legeredményesebb versenyzőnk is Nagy Sándor volt 1985-ben elért EB 6. helyével, valamint 10+5 országos bajnoki címével az autocrossban. (A 10 géposztály elsőség mellett 5x abszolút bajnoki címet is szerzett.)

Ami még Nagy Sanyinak sem sikerült, hogy egy EB futamot nyerjen,az KÁRAI Tamásnak sikerült 2005.04.24-én, amikor a szlovákiai Losoncon megrendezett EB futamon a DIV 1-ben legyőzte Európa legjobbjait és a díjkiosztón a magyar Hímnuszt játszották.

Kárai Tamás 2007-ben az EB 3.helyén, míg 2009-ben az EB összesítés 2.helyén végzett.

2009 kiemelkedő eredménye Szabó Krisztián Junior kategória összesített 1.helyezése, amit 2010-ben megismételt.

Kárai Tamás 2010-ben autót váltott, a korábbi Európa-bajnok, Makarov Skoda Fabia autóját vette meg, mellyel az év végi összesítés 6.helyét szerezte meg.
2011-ben nem titkoltan az EB cím megnyerése volt a célja, melyet 2011.szeptember 25-én az olasz futam leintésével megszerzett, Kárai Tamás EURÓPA-BAJNOK lett!!!

Kárai Tamás ezzel az első magyar autóversenyző, aki Európa-bajnoki címmel rendelkezik.

Lapozás:   1 | 2
 

Közelgő események

.